Mindezek tudatában erősen érdemes azon elgondolkodni mindenkinek, természetesen még minden, már veszélyt jelentő végrehajtási cselekmény előtt, hogy az adósság gondokra megoldást keressen.
- Ha van bármilyen tartozás, amit vagy nem törlesztesz, felmondtak, aztán tovább engedményeztek (eladott a bank) egy követeléskezelő felé, az már gond.
- Ha már felmondott hiteled van, annak összegére többszörös kamat rakódik, mert életbe lép a késedelmi kamatok esete. Ebből adódóan hiába törleszted bizonyos összeggel a tartozást hónapról-hónapra, az mégis fejlődik alattomosan a háttérben felfelé, így tolod magad előtt azt.
- Ha, bár született megállapodás -akár szóbeli is- az adott pénzintézet és közted a tartozás fizetésére, törleszted egy viszonylag alacsony havi összeggel, a pénzintézet dönthet úgy, hogy mivel túl sokáig, és beláthatatlan ideig tartana, míg megtérül felé a tartozás, ezért azt végrehajtásra adja.
- Ha több tartozásod áll fenn ide-oda, és előtérbe kerül az addigi munkabér csökkenése, esetleg a munkahely elvesztése is, akkor ez egy jövőbeni adósságcsapda kialakulását jelzi előre.
- Ha előreláthatólag többlet kiadással számolhatsz, mert pl. a gyerekekhez fűződő költségek bizonyos okokból megnőnek, vagy az otthonodra muszáj lesz költeni, vagy betegség alakul ki stb., akkor a tartozásaid törlesztését fogod háttérbe tolni. Ha átmenetileg is, az mégis súlyos következményekhez vezethet el.
Még számtalan ok lehet, ami miatt gyakorlati tapasztalataink alapján is elmondhatóan az emberek általában úgy döntenek, hogy a tartozások törlesztését tolják háttérbe.
Milyen megoldási lehetőségek vannak adósság gondokra?
- Milyen fázisban vannak most a tartozások?
- Milyen típusú a felmondott, bedőlt adósság?
- Mennyi a rárakódott kamat mértéke?
- Melyik pénzintézet kezeli azokat?
- Ha végrehajtásra került, miben nyilvánul meg a végrehajtás?
- Melyik végrehajtási szakaszban jársz? Stb…
- Mik az anyagi körülményeid?
- Milyen korú vagy?
- Munkahely kérdések.
Az adóssághelyzet is csupán egy állapot
Én is voltam anyagi zűrzavarban, rettegtem a postástól, és dobogó szívvel lestem, ki jött hozzánk?! Mit nem adtam volna, ha valaki megmondja, merre menjek, mit csináljak, gyorsan hogyan tehetek bármit saját magunkért? Most itt vagyok, neked segítek, teszem, amiben jó vagyok: Információt, segítő kezet nyújtok, lelki táplálékot adok: cikkekkel, később videós témákkal, és ügyfeleinkkel állandó kapcsolattartással. >>Keress minket, tudunk segíteni!<<
Facebook segítő oldal/csoport
Hitelház Facebook oldalunk égisze alatt megtalálható már a Lakossági/Vállalkozói Hitelmegoldások csoport is, hogy hiteles (mindkét értelemben 🙂 ) információkat nyújtson.
Mik a jól értesültség előnyei?
Mert ha valaki jól felkészült, tisztában van ezekkel, akkor már egy banki ügyintézős helyzetben, vagy számos, első látásra kecsegtetően hangzó, ám megtévesztő ajánlat közül választva, egyszóval bárhol el tud igazodni, lesznek „mankói”. A leghatékonyabb a telefonos megbeszélés, amit mi elsősorban használunk.
De csak akkor tud működni, ha ebben komoly közreműködő vagy és odateszed magad a saját ügyed mellé és megfogadod a tanácsainkat.
Tudunk támogatni, fogjuk a kezedet. 🙂
Bárki, itt a weboldalunkon a „kapcsolat” menüpont alatt , élő chat, vagy email, telefon, akár speciális űrlap formájában is tud keresni minket. Személyes és telefonos ügyintézésre is van lehetőség, időpont egyeztetést követően, előzetes, részletes ügy átbeszélés után.
Szeretettel, Andrea-Hitelház